Én ennek ellenére még mindig azt mondom , hogy kell az a kis idő mikor csak te vagy , amikor egy kicsit külön vagy a gyerkőctől. Mert mindig van az a pont , hogy egy kis pihenés, kell a “csend” , és ez teljesen normális. Még ha csak annyira is , hogy megiszol egy kávét.
Itt lehetne azt mondani, -mint ahogy ezt is megkaptam- dehát kislányod van , nem olyan mint egy fiúcska. Elgondolkoztató,hogy egy kislány nem csinálhat rosszaságot , vagy nem lehet eleven pont annyira,mint egy kisfiú? Mert megmondom őszintén az én lányom három fiúval felér . De valamiért mindig is “fiús”anyukának gondoltam magam. Talán ezért is van az , hogy kislányt kaptam, amiért nagyon hálás vagyok .
Akárhányszor eszembe jutott az anyaság , a gyerekvállalás a szemem előtt mindig kisfiút láttam. Sőt egész terhességem alatt az álmaimban kisfiú volt. Amikor még nem tudtuk a pici nemét egyfolytában fiút éreztem. Lehet azért, mert mindig is arra vágytam , vagy mindig is fiút szerettem volna , nem tudom. Mikor kiderült , hogy kislány, őszintén kicsit csalódott voltam, elsősorban azért mert az ösztöneim mást sugalltak, és már annyira beleéltem magamat, másodsorban pedig azt éreztem , hogy én nem tudok egy kislánnyal bánni. Én nem tudok hajat fonni és nem tudok babázni sem. Én mindig is inkább fociztam inkább a fiúkkal.
Egy kicsit hidegzuhanyként ért a tudat , hogy mégsem kis pasi.
Persze nagyon örültem neki , hogy egészséges és minden rendben van vele, ez mindennél többet ér, még a rózsaszínnél is amit én világ életemben nem szerettem, se Disney-t, és még a Barbie babáknál is , amik nálam csak ültek a polcon .
De a kislányom erre is megtanított a számos más dolog mellett amit első gyermekes anyukaként megtanulsz amit a kisbabáddal együtt tanulsz mert neki is egy teljesen más helyzet bele csöppen egy teljesen másfajta világba , mint amibe eddig volt. mára már a rózsaszín színű ruhákat,tárgyakat veszem le először a polcokról és Disney meséket nézünk együtt , márcsak a saját magam szórakoztatására is. Igaz a Barbie babákhoz még kicsi. De már érzem , hogy gyűjteni fogjuk őket.